Dávid Kisemberek Társasága

Lehetőségek a változásra

Oxandrolone

 

Az Oxandrolone SPA (a továbbiakban csak O.S.) egy enyhe szteroid, melynek nagyon gyenge az androgén komponense. Az Oxandrolon az egyetlen olyan szteroid, amely a gyermekeknél nem okoz korai növekedés-leállást, ugyanis nem zárja a csontok ízületi végén lévő fugákat.

Jelentős erőnövekedést okoz, mivel ösztönzi az izomsejtben a kreatin foszfátszintézist, anélkül, hogy az izomzatban vizet tartalékolna. Amiért nagyon kedvelt szer, az az, hogy semmilyen mértékben nem aromatizál.
Akár gyermekek növekedésének a serkentésére is lehet használni. Erről persze rögtön arra gondolunk, hogy "hiszen a szteroidok gátolják a növekedést". A hatásért azonban a megemelkedett ösztrogénszint felelős, éppúgy, mint azért a jelenségért is, hogy a nők hamarabb megállnak a növekedésben, és alacsonyabb testmagasságot érnek el, mint a férfiak.

Az Oxandolon nem alakul át aromás vegyületté, ezért a vegyület anabolikus hatására valóban létrejöhet magasságbeli növekedés. A nők rendszerint kisebb adagokban, jól tolerálják a szert, amelyet valaha csontritkulás (ostcoporosis) kezelésére használtak.

Az 1980-as évek során azonban a szteroidokkal kapcsolatos közvélemény gyorsan megváltozott, és egyre kevesebben írták elő betegeiknek Oxandrolont. A kereslet zuhanása arra vezette a Searle vállalatot, hogy a szer gyártását 1989-ben beszüntesse, és így az egészen mostanáig el is tűnt az USA gyógyszertáraiból. Újabban azonban a BTG jóvoltából ismét kapható az USA-ban Oxandrolon, új, Oxandrin néven. A BTG megszerezte a jogokat a Searle-től, így manapság más célból, a HIV illetve AIDS következtében fellépő fogyási tünetek kezelésére szánják. 2012. évben ismét Oxandrolone néven szerezhető be.

Azok a nők, akik tartanak a szteroidok férfiasító mellékhatásaitól, nyugodtan használhatják ezt a szert, mivel kis dózisok esetén ezek a hatások nemigen jelentkeznek. Ilyenkor a napi 5 mg-os adag biztosítja a kívánt növekedést, a szokásos mellékhatások nélkül. Bátrabb hölgyek próbálkozhatnak gyengébb anabolikus szteroidok, így a Winstrol, Primobolan vagy Durabolin ezzel párhuzamos szedésével is. Ha ilyen kombinációt választ, a felhasználó gyorsabb, kifejezettebb izomzat-növekedést tapasztal, de az androgén hatások jelentkezésének esélyét is növeli.
Több tagunk is szedte/szedi ezt a szert. Hatásáról 1-2 év múlva tudunk beszámolni.
 

Ilizarov módszer

Ilizarov módszerrel műtéteket több helyen is végeznek Magyarországon. Budapesten a Heim Pál Gyermekkórház ortopédiai osztályán Dr. Marschalkó Péter ortopéd főorvos végez korrekciós műtéteket. Elmondta, hogy a kórházban minden feltétele megvan mind a műtétnek, mind az utókezelésnek. Ő elég régóta, sok tapasztalattal, szaktudással áll rendelkezésre. Szívügye ezt a lehetőséget fenntartani mindenki számára, aki élni kíván ezzel.
A kórház eredetileg csak 18 éves korig fogad betegeket, de igazgatói engedéllyel felnőtteket is. Még nem utasítottak el senkit.
Ha valaki rászánja magát a műtétre, akkor a főorvos úrral telefonos időpont egyeztetés után, először az ortopéd ambulancián kell jelentkeznie. Ezt követően kivizsgálás és műtéti terv felállítása után kerülhet sor a műtétre. Ennek időpontja függ még a szabad készülékek számától és a műtő kapacitásától. Életkori megszorítások nincsenek, ha a műtét fontos, elkerülhetetlen. Achondroplásia /törpe növés/ esetében viszont 5-6 éves korig érdemes várni. Minél idősebb a gyermek, annál könnyebben vehető rá az együttműködésre. Nem árt ha pszichésen is érett rá. Marschalkó főorvos úr szerint nem a fájdalom okoz problémát, hanem, hogy sokáig rajta van a készülék a lábon, meg kell szokni a viselését és nem utolsó - sorban a látványát.
Ez az eljárás jól használható, látványos, reális esélye a változásnak. Alkalmazható egyszerre a csont - hosszabbítás és egyenesítés céljából is. Járásnál nem okoz különösebb gondot, sőt terhelni is kell a végtagot. A készülék egyszerre mindkét lábon és karon is rajta lehet.


Az eljárás lényege:


A csontot meghatározott magasságban átvésik /általában a legvastagabb részen/ tűződrótokkal és egy külső gyűrűkből álló készülékkel rögzítik. Természetesen, ha az egész láb nyújtása történik, akkor ezt a combcsonton is és a lábszárcsonton is elvégzik. Teljes értékű csont keletkezik, nem lesz törékenyebb, ugyanúgy terhelhető, mint a csontrendszer többi része. A rögzítő készüléket a nyújtást követően, minimum még egyszer olyan hosszú ideig kell hordani, mint ameddig a kezelés tartott. Napi 1 mm-es nyújtás ütemével a fejlődésben lévő szervezet erei és idegei is lépést tudnak tartani. Természetesen felnőttkorban sincs sokkal nagyobb kockázata az eljárásnak. A műtéttel együtt 1 hetes kórházi tartózkodásra van szükség. Néhány napig fájdalomcsillapítást alkalmaznak, steril kötést cserélnek és megtanítják a szülőket a készülék kezelésére, a sebek kötözésére. Majd meghatározott időpontokban vissza kell járni. Időnként röntgennel ellenőrzik, hogy minden rendben van e. A tartó rudak is elrövidülhetnek, amit cserélni kell. A sebek a készülékhez hamar hozzáidomulnak, így akkor már lehetőség van és kell is zuhanyozni. Az otthoni kezelés a sebek fertőtlenítéséből, kötözéséből, és napi I mm- es húzásból áll. Ez 1 készülék esetén, akár 15 percet is igénybe vehet. A varratokat általában a műtétet követő második héten szedik ki.
100 nap alatt 10 centi növekedés várható / l átvésés esetén / és a csont erősségétől függ, hogy mennyi ideig kell még a készüléket hordani. Általában a háromszoros nem nyújtás idő vált be / 100 nap=300 nap/. Ha olyan a rendellenesség, hogy többször kell a műtét, akkor a 2 éves kimaradás javasolt. Achondroplásia esetében az iskolába menetel előtt és kamaszkorban érdemes elvégezni az eljárást.
A nyújtás minimum 4 centi lehet / 3 centit még gyógyászati segédeszközökkel jól lehet korrigálni /, felső határa viszont nincs. Több lépcsőben szinte végtelenségig folytatható bár nincs értelme, így normál keretek közé kell szorítani. Ugyanaz a csont többször torpedózható károsodás nélkül.


Esetleges szövődményei a módszernek:


Felléphet zsugorodás / izom /, mozgásbeszűkülés, letapadás, ami gyógytornával a legtöbb esetben gyógyítható.
Bőr feloldódása, ami felületi vagy mélyebb gyulladáshoz vezethet. Nyilván minél mélyebb annál körülményesebb kezelni, de károsodás nélkül leküzdhető.
Sok olyan szövődmény van, mely nem szükségszerűen következik be, nagyon ritka, esetenként eltérő lehet:
A műtétet altatásban végzik, minek lehetnek szövődményei, annak ellenére, hogy sosem volt annyira biztonságos, az altatás, mint napjainkban.
Ér és idegsérülés is előfordulhat mind a műtőben, mind a hosszabbítás folyamán. A legtöbb vissza-maradt probléma további műtéttel, műtétekkel orvosolható csak. Szerencsére az esetek nagyobb része szövődménymentes.
Megfigyelték azt is, hogy ez a beavatkozás nincs hatással a növekedési zónára. Egyetlen esetben sem történt leállás.
A láb hosszabbítása révén a súlyelosztás megváltozik, az ízületekre kisebb terhelés hárul. A lordózis /achondroplásiában /nem szűnik meg, de gyógytornával ajánlatos korrigálni.
Hegek természetesen maradnak, de azt, hogy kinek hogy fog gyógyulni nem lehet előre megmondani. Alkati adottság, hogy csúnya, feltűnő, vagy alig észrevehető lesz.
A műtét az általános kategóriába tartozik, így ugyanúgy ingyenes, mint bármelyik másik.
Marschalkó főorvos úr javasolta, hogy mielőtt bárki rászánná magát a műtétre, jól gondolja meg, mennyire éri meg. Természetesen, ha valaki bizonytalan szívesebben beszéli le, de ha valaki komolyan rászánja magát, akkor a támogatására számíthat.

Ez az egy lehetőség ma a látványos változásra.

Akik rászánták magukat, átlagban 20 cmi növekedést értek el.


Bövebb információ:
Szabó Gyuláné Tímea
www.ilizarov.hu

 

 

Növekedési hormonkezelés

Gyermekkori magassággal élni egy felnőtt társadalomban objektív okok miatt is nehéz /kapcsolók, ajtók, csengők, járművek kapaszkodói, stb./, de ezen túl komoly pszichés terhek forrását is jelenti a betegség. Érthető a törekvés a testmagasság növelésére. Ennek egyik új, hazánkban még nem engedélyezett eszköze a növekedési hormon terápia.


A növekedési hormon mint gyógyszer


A hormont az agyalapi mirigy termeli, kémiailag egy fehérjetermészetű anyag, aminosavakból áll, nemsteroid-hormon. A gyógyszeres terápiában használt formáját recombináns DNS technikával állítják elő, tehát veszélytelen. /Nem fenyeget lassú vírus fertőzés/.


Van-e mellékhatása?


Amennyiben olyan esetekben alkalmazzuk, amikor a szervezetben nem termelődik vagy nem kellően hatékony a hormon, nem kell tartani a mellékhatásoktól. Terápia alatt nem fordul elő a kéz, láb, áll aránytalan növekedése. A hormonkezelés során csökken a testzsír mennyisége, nő az izomtömeg.
Ezek a "mellékhatások" kifejezetten előnyösek achondroplasiában. Ritkán számolni kell a cukoranyagcsere zavaraival, illetve a pajzsmirigyhormon csökkenő szintjével. Az eddigi tapasztalatok szerint atlantooccipitális diszlokáció, gerinccsatorna-szűkület és hydroceplialus kialakulásának veszélyét nem fokozza a kezelés. A kezelés alatti kontroll vizsgálatoknak azonban a fenti tényezőkre ki kell terjedniük.


Mi a jelentősége?


A kezelés esélyt ad a végmagasság növelésére.


Mennyi ideig kell alkalmazni?


Miután achondroplasiában általában normális növekedésihormon - szintek mérhetők, nem kell hosszú távú adásra számítani /2-4 év/. A kezelés első és második évében jelentősen fokozódik a növekedés üteme, majd a 3-4. évben az előzetes, gyermekre jellemző növekedés áll vissza.


Milyen dózisban és hogyan alkalmazható a kezelés?


Több mint 50 gyermek kezelésének adatai alapján 0,5-1,0 IU/kg/hét a javasolt mennyiség. Az alacsonyabb dózissal kezdve a terápia során a mennyiség emelhető. A kiszámított mennyiséget a hét napjaira egyenletesen elosztva a gyermek azt lefekvés előtt kapja meg -szubkután.
A gyógyszert injectio formájában alkalmazzuk. Ma már a beadáshoz atraumatikus tollak /penek/ állnak rendelkezésre.
A beadás helye a combok elülső külső felszíne, a karok külső felszíne, vagy a hasfal alsó fele.
A hormont 2-8°C kell tárolni. Néhány órát szobahőmérsékleten is elvisel károsodás nélkül.


Milyen életkorban célszerű alkalmazni?


Fiúknál 4-10, leányoknál 4-9 év között.


A terápia beállításának feltételei:

 

  • Ép szellemi funkciók
  • A gyermek hosszúsága 3 percentil /-2SD/ alatti
  • A pajzsmirigy hormontermelés a kezelés előtt normális. Ismernünk kell a növekedés pontos ütemét az előzetes évben.

Vannak kizáró tényezők: CT vagy MR vizsgálaton kimutatott gerinccsatorna--szűkület, hydrocephalus, végtaghosszabbító műtét, előzetes steroid- vagy nemihormon-kezelés, súlyos belszervi betegség /vese-, máj-, szív-/ és korábbi vagy aktuális malignus betegség.


Milyen növekedés érhető el?


A növekedési hormon stimulálja az epiphyseális porcot, fokozza a proliferáló zóna vastagságát. Ez a hatás az első két évben kifejezett, így átlagosan 7 /6-9/ cm-es évi növekedés érhető el. /Egyébként általában 3-4 cm-es/. A növekedési ütem csökken a piásodik évben, míg a harmadik, negyedik évben visszaáll a gyermekre jellemző előzetes minta. Bár a kezelést kb. 10 éve alkalmazzák esetenként, nem áll még rendelkezésre elég adat ahhoz, hogy a végmagasság pontosan előre meghatározható legyen.
A terápia alatt fontos a rendszeres endocrinológiai ellenőrzés
A vizsgálatnak ki kell terjednie a súly, hossz, ülőmagasság, fejkörfogat, végtaghosszúság, bőrredő mérésére. A csontkor meghatározása évente egyszer szükséges.
A vérkémiai értékek közül a máj és vesefunkciók, glükóz tűrőképesség, pajzsmirigy-hormonok, Hemoglobin A1c vizsgálat, vizelet -cukor meghatározás javasolt 3 havonta.
Radiológiai gerinc- és koponya vizsgálatra évente kell sort keríteni.
A növekedésihormon-terápia jelenleg veszélytelenebbnek mondható, mint a végtaghosszabbító műtét. Egy-egy esetben szóba jön a két beavatkozás egymást követő alkalmazása is.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tudomány mai állása szerint az achondroplásiában nem a növekedési hormon hiánya okozza a kisnövést! Ebből kifolyólag ezzel a módszerrel jelentős változást nem lehet elérni.


Bővebb információ:
Dr. Simkó Róbert
 



Adószám:

18086340-1-43